Viva Natura Word Kft.
Terítéshez körítés: Táplálkozunk, avagy fogyasztunk? PDF Nyomtatás E-mail
Új a terápiában
Terítéshez körítés:

Táplálkozunk, avagy „fogyasztunk”?


„Eszem-iszom, dínom-dánom, nem bánomból lesz a bánom…” - tartja a kissé feledésbe merült népi mondás. A nyugati kultúrában egyre többen élnek emésztési problémákkal, és azután „guttalax”-szal… Pedig a táplálkozás az élet adta szükségletünk: „Az leszel, amit megeszel.” Ehelyett inkább a kulináris élvezetek kerültek előtérbe, azt vesszük-esszük, ami szem-szájnak ingere. Inger pedig van bőven! A nyugati embernek nem attól kell félnie, hogy éhen hal, hanem attól, hogy betegre eszi magát.


A környezetszennyezés miatt a XXI. század emberének tápláléka már nem csak a szükséges, biológiailag fontos anyagokat tartalmazza, hanem minden mást is: tartósítószereket, ételszínezékeket, ételadalékokat, állományjavítókat, ízfokozókat, anabolikus szteroidokat, kemikáliát, mesterséges vegyi anyagot. Sőt, van olyan „eper”-aroma, amely 52 vegyületből áll és „eprebb” ízű az epernél! Ide illik a bibliai figyelmeztetés: A „gonosz” sokszor a „jó” képében tündököl! Lehet ártalmas is, amely kívánatos és rettentően finom!
Éppen a piacgazdaság, az egyre nagyobb profit igénye az, amely az emberi táplálékból is „takarmányt” csinált, a jobb eladhatóság, a fogyasztás érdekében. Nem lehet csodálkozni azon, hogy e megnövekedett teherrel, amely az emberi szervezetet ma éri, az ember, mint biológiai lény, nem képes megbirkózni. Az immunrendszere felmondja a szolgálatot. Lásd allergia, autoimmun-betegségek, krónikus betegségek egyre fiatalabb korban!
A tudományos kutatásoknak köszönhetően már ismert az emésztőrendszer, legfőképpen a belek nyálkahártyájának (GALT) immunológiai szerepe, mely lymphoid szövete révén többek között a szervezet fontos immunszerve is.
A ma emberének bélflórája az előbb felsorolt hatások következtében megváltozott, a sok mesterséges kemikália, antibiotikum tönkretette. Az emberrel szimbiózisban élő mikrobákra pedig szükség van, mert részben az emésztést segítik, részben megakadályozzák a kórokozók (baktériumok, gombák, vírusok, prionok, egysejtűek, bélférgek) belekben való megtelepedését.
Mit tehetünk mi magunk egészségünk megőrzése érdekében? Ha csak lehet, nem vegyszerezett, nem tartósított, természetes alapon előállított élelmiszereket fogyasszunk, kerüljük a tartósítószereket, ételszínezékeket, adalékanyagokat, és kerüljük a „finomabbnál finomabb”, tápérték nélküli „fogyasztandókat”.
A normál bélflóra helyreállítása elengedhetetlenül fontos: pl. colon-hidroterápiával (a belek átmosásával), béltisztítással, böjttel, majd a szükséges, nem kórokozó baktériumok bejuttatásával (pl. acidophylus).
Elengedhetetlenül fontos azonban azon kémiai, fizikai és mikrobeális (baktérium, vírus, gomba stb.) ágensek feltárása a bélflórában, amelyek az emésztőrendszert terhelik: a Candida albicans gomba, a Helikobakter és a „hűtőszekrényéra” mikrobája, a listeria ( Listeria Monocytogenes).
A Voll-módszerrel és a holisztikus szemlélettel nemcsak feltárhatók ezek a kis „gonosztevők”, hanem a gyógyulást hozó homeopátiás-izopátiás szerek segítségével (melyek energetikailag, informatikailag hatnak) kivezethetők a szervezetből, helyreállítva ezzel a bélflóra egyensúlyát, az immunrendszer erejét, az energetikai egyensúlyt.
Immár 17 év tapasztalata alapján kijelenthetem, hogy dacára a környezeti tényezőknek, az örökletes hajlamnak, a nyugati hagyományos és az alternatív gyógymódok együttesen eredményre vezetnek. A civilizációs-környezeti ártalmak ellenére a mai ember is tehet egészségéért megfelelő táplálkozással, a bélflóra helyreállításával, a megfelelő biofizikai-energetikai módszer kiválasztásával és alkalmazásával. Azaz: önnek nem kell együtt élnie sem betegségeivel, sem a környezete „kínálta” adottságokkal, hiszen ha belülről, az embertől, vagyis a kisebb egységből a nagyobb felé haladva kezdjük a munkát, a „mikrokozmoszból” lehet, hogy egyszer majd eljutunk a „makrokozmosz” felé, közösen! Ehhez kívánunk nagyon sok kitartást, erőt, és legfőképpen egészséget! (x)
Sok szeretettel,
Dr. Kecskés Gabriella & Szőke Orsolya
 
< Előző   Következő >
Hányan néznek?
Jelenleg 47 vendég olvas minket
FAIL (the browser should render some flash content, not this).
Céginfó-Magyarország.hu: a legnagyobb ingyen 
regisztrálható cégadatbázis!
Aranyhegy
Vital Tv
FAIL (the browser should render some flash content, not this).
ganokave
FAIL (the browser should render some flash content, not this).