Viva Natura Word Kft.
Lapszemle PDF Nyomtatás E-mail

Lapszemle


A néma DNS tesz bennünket emberré
Mindenki, aki valaha saját maga állított össze egy bútordarabot, tudja, hogy nem elég minden darabnak meglennie. Fontos tudni azt is, hogy mit kezdjünk ezekkel az alkatrészekkel.
Hasonló a helyzet a DNS-sel is. A DNS-állomány nagy része inaktív, mert nem hasznosul közvetlenül a gének megalkotásában, tehát a testünket alkotó fehérjék építésében. A DNS eme részeit néma DNS-nek nevezik.
A legfrissebb kutatások kiderítették, hogy ez a néma DNS-állomány feltételezhetően egy tervrajzot tárol, amely a gének működését irányítja. Az örökítőanyag inaktív részei valószínűleg jeleket bocsátanak ki, amelyek az emberi evolúció szempontjából döntő jelentőségűek. Gondoskodnak róla, hogy a genom bizonyos részei másképp működnek az embernél, mint a hasonló génszakaszok más fajokban.
Ez alátámasztani látszik azt a közel harmincéves hipotézist, amely szerint nem teljesen új gének kifejlődése, hanem a meglévő génállomány irányítása játszotta a döntő szerepet abban, hogy emberré váltunk.


A düh jót tesz
Aki véletlenül kalapáccsal ráüt az ujjára, esetleg beüti, megvágja valamijét, nyugodtan fejezze ki érzelmeit, akár egy cifra káromkodással is. A fájdalom így könnyebben elviselhető. Ez az eredménye a brit kutatók által elvégzett, talán szokatlan felmérésnek. Még meglepőbb, hogy a szitkozódásból a nők nagyobb előnyt élveznek, mint a férfiak.


Szilikonveszély a gyermekszobában
A Hamburgi Környezetvédelmi Intézet óva inti a szülőket a szilikonból készült játékok vásárlásától. A figyelmeztetésre egy Kínában gyártott „Fluffy Balls” nevű játék vizsgálata adott okot. Az említett termék számos egészségre ártalmas anyagot tartalmaz: például organohalogéneket, benzolszármazékokat és sziloxánokat. Ezek rákkeltő és a szervezetre gyakorolt hormonszerű hatása ismert, bizonyított. Illékony anyagokról lévén szó, párologással jutnak a gyermek szervezetébe, ráadásul a labdák könnyen lángra lobbannak, és a rájuk szerelt hosszú, elasztikus gumipánt a gyermekek nyakára csavarodva fulladást is okozhat.


A nők gyakrabban sírnak
A nők évente akár 64 alkalommal is sírhatnak – a férfiak legfeljebb 17-szer. Ez a nemek közötti különbség azonban gyermekkorban még nem tapasztalható: 13 éves korig a fiúk és lányok egyformán sokat sírnak, csak ezután alakul ki a két nem közötti különbség. Mindez azt is bizonyítja, hogy az örömkönnyek hullatása, a gyász vagy a harag miatti sírás tanult viselkedésforma – állítja a Német Szemészeti Társaság. És még néhány különbség: a férfiak könnyei alkalmanként 2-4 percig potyognak, a nőké viszont kb. 6 percig. A nőknél a sírás általában egy hangos sóhajjal vagy zokogással végződik, a férfiaknál alig tapasztalható ilyesmi.


Miért szexi a piros szín?
Ugyanazt a nőt sokkal szexisebbnek tartják a férfiak, ha piros ruhában jelenik meg. Egy felmérés szerint a férfiak kétszer gyakrabban voltak hajlandók a nőt vendéglőbe hívni, ha piros pulóvert viseltek egy más színű helyett. Ugyanakkor egyik férfinak sem jutott eszébe, hogy ebben a piros színnek bármilyen szerepe lenne. „A színek tudatalattinkon keresztül gyakorolnak ránk hatást minden élethelyzetben: a partner kiválasztásában, munka közben, vásárláskor vagy az ital kiválasztásában. Elegendő egy színt pusztán egy pillanatig látni ahhoz, hogy az kiváltsa a prognosztizálható viselkedést” – magyarázza Andrew Elliot, a kísérletet végző pszichológus. A kutatók véleménye megegyezik abban, hogy a piros szín a tanult reakciók mellett veleszületett, genetikailag kódolt reakciókat is kivált. A kérdőívek eredménye szerint a piros színt az emberek a szerelemmel, a vággyal és az erotikával hozzák kapcsolatba.

Gyümölcskosár kontra asztma
Az A- és a C-vitamin csökkenti az asztma kialakulásának kockázatát. Ez az eredménye számos hosszú távú klinikai felmérésnek, amelyek többek között az asztmás betegek táplálkozási szokásaira is kiterjedtek. A C-vitamin (zöldség- és gyümölcsfélék) hiánya kb. 12 százalékkal növeli az asztma kialakulásának esélyét. Az A-vitaminnal (tojás, sajtok) kapcsolatban nem sikerült százalékban kimutatni a kockázatot. Figyelemre méltó ugyanakkor az a tény, hogy a súlyos asztmában szenvedők az ajánlott napi A-vitamin-dózisnak mindössze a felét fogyasztották.
A kutatók szerint végül azt a következtetést lehet levonni az eredményekből, hogy számos más tényező mellett az A- és C-vitaminok napi dózisa is szerepet játszik az asztma kialakulásában.


 
< Előző   Következő >
Hányan néznek?
Jelenleg 23 vendég olvas minket
FAIL (the browser should render some flash content, not this).
Céginfó-Magyarország.hu: a legnagyobb ingyen 
regisztrálható cégadatbázis!
Aranyhegy
Vital Tv
FAIL (the browser should render some flash content, not this).
ganokave
FAIL (the browser should render some flash content, not this).