Főoldal arrow Aktuális szám bővebben arrow Az emlők egészsége
Viva Natura Word Kft.
Az emlők egészsége PDF Nyomtatás E-mail
Betegségek A-tól Z-ig
Önvizsgálat
Az emlők egészsége


Számos, különböző hatás szükséges ahhoz, hogy az emlőszövet egy sejtje rákos sejtté
alakuljon. Vannak olyan kockázati tényezők, amelyeket nem tudunk befolyásolni, pl. az
életkor vagy az élet során lezajlott havi ciklusok száma, illetve a rákra hajlamosító gének
jelenléte. Emellett azonban az életmód is fontos szerepet játszik – pl. a túlsúly és a dohányzás
növelik az emlőrák kockázatát. Az alábbi teszttel ellenőrizheti, hogy a jelenleg ismert
kockázati tényezők közül Önnél melyek állnak fenn. De bármi is legyen a teszt eredménye,
mindez nem jelenti azt, hogy az emlőrák elkerülhetetlenül kialakul!
Olvassa el az alábbi kijelentéseket és jelölje X-szel az igen melletti négyzetet, ha az állítás
igaz. Ha nem, ne jelölje be a négyzetet.
Nagyon keveset mozgok és nem sportolok.
Táplálkozásom túlnyomórészt állati fehérjéből áll (hús, felvágottak, sajt stb.). Zöldséget,
gyümölcsöt és gabonát alig eszem.
Naponta iszom alkoholt, méghozzá több mint ? l bort vagy ? l sört.
Fogamzásgátlóval védekezem, vagy legalább 5 éven át szedtem a tablettát.
Nem szültem gyermeket.
Első gyermekem születésénél elmúltam 30 éves.
Jelentős túlsúlyom van, testtömegindexem (BMI) 25 felett van. (BMI = testsúly
(kg)/testmagasság2 (m2), pl. 70 kg: (1,72x1,72 m).
Dohányzom.
Első menstruációm 12 éves korom előtt bekövetkezett.
Csak 52 éves korom után léptem a változás korába.
A változás korában 5 évnél tovább hormont szedtem a panaszok enyhítésére.
Elmúltam 50 éves.
Korábban már volt rákos daganatom az anyaméhben, vagy a petefészekben, vagy a
vastagbélben.
Korábbi szövettani vizsgálat során találtak nálam elváltozott emlősejteket, ún. atipikus
emlősejteket.
Első fokú rokonaim között (nagymama, édesanya, testvér) volt emlőrákos.
Már kezeltek emlőrákkal.

Minden igennel – legalábbis statisztikai szempontból – megnő az emlőrák kialakulásának
kockázata. Csak valószínűségszámításról van szó, tehát a kockázati tényezők túlsúlya sem
jelenti azt, hogy az emlőrák elkerülhetetlen!
A fentiekben közölt teszt a legismertebb kockázati tényezőket méri fel. Ha Ön több komoly
tényező meglétét állapította meg magán, nézze végig, min tud változtatni, pl. a táplálkozáson,
az élvezeti szerek elhagyásán, a rendszeres testmozgáson, a túlsúlyon. Kerülje a biztonság
kedvéért az elektroszmogot, főként a hálóhelyén, pl. bekapcsolva hagyott mobiltelefon, zsinór
nélküli vezetékes telefon vagy tv-készülék formájában.
Ha Önre inkább a nem befolyásolható tényezők illenek, évente járjon el szűrővizsgálatra.
Mindezen túlmenően hasznos lehet, ha figyel testére, hogy a változásokat maga is időben
észlelje. Ehhez alább talál néhány tanácsot.
Az életmód mellett a hormonok, pontosabban a hormonok által aktívan befolyásolt
életszakasz is fontos szerepet játszik, ugyanis a hormonok minden havi ciklus folyamán
hatással vannak az emlő szöveteire, és sok esetben a rákos daganatok bizonyos női hormonok
hatására gyorsabban nőnek, osztódnak. Éppen ezért a havi ciklusok magas száma kockázati
tényező (ha valaki 12 éves kora előtt kezdett menstruálni vagy 52 éves kora után lépett a
változás korába). Ebből a szempontból a természetes, a fogamzásgátló tabletta által nem
befolyásolt havi ciklusok számítanak. Ezek szedése és az ösztrogén nevű hormon pótlása a
klimaxos tünetek csillapítása érdekében csekélyebb mértékű kockázatot jelent. A klimaxos
panaszok a legtöbb esetben hormonpótlás nélkül is kezelhetők, pl. gyógynövényekkel. A
túlsúlynál is fontosak a hormonok, ugyanis a zsírszövet ösztrogéneket raktároz, amelyek a
menopauza után is képesek elérni az emlőszöveteket.
A kockázati tényezők között az emlők bizonyos csomós elváltozásai is szerepelnek, amikor a
szövettan talál néhány feltűnő, eltérő sejtet. Azonban a legtöbb tapintható elváltozás
ártalmatlannak bizonyul!
Családi halmozódás. Ha a közeli vérrokonoknál előfordult már emlőrák, az még nem jelenti
azt, hogy a betegség feltétlenül öröklődik. Egy családon belül általában kevés nőben
mutathatók ki az ún. emlőrákos gének.
Az emlők egészsége: fedezze fel önmagát
Minél korábban fedezik fel a tumort, annál jobbak a gyógyulás esélyei. Az emlők
elváltozásait gyakran a nők veszik észre, legtöbbször véletlenül, pl. zuhanyozás közben. Arra
is van példa, hogy a partner figyel fel a változásra. A véletlen felfedezésnél sokkal jobb a
rendszeres önvizsgálat. Fontos, hogy mindenki szeretettel és félelem nélkül fedezze fel a
testét, ahelyett, hogy „ellenséget” látna benne, amelyet kelletlenül „átfésül” gyanús csomók
után. Az első lépés pl. az lehet, ha fürdés, zuhanyozás közben felfedezzük az emlőszöveteket,
amikor a kezek lágyan siklanak végig a beszappanozott bőrön. Ezzel megismerhetjük az
emlőszövetnek a havi ciklus által befolyásolt, rendszeres változásait.
A nőgyógyászok általában azt javasolják, hogy havonta, de legalább kéthavonta vizsgálja meg
mindenki az emlőjét, lehetőleg a menstruáció vége utáni egy-két napon.
Tanácsok az önvizsgálathoz
Figyelje meg emlőit a tükörben. Lát eltéréseket méretben, formában, térfogatban? Az egyik
nagyobbnak tűnik a másiknál? Láthatók felületi elváltozások, „dudorok”, mélyedések, mintha
narancsbőrös lenne, esetleg pirosság vagy „behúzódások”, főként a mellbimbónál? Ürül-e
váladék az emlőbimbókból?
Emelje mindkét karját a feje fölé. Követik az emlők a mozgást? Egyforma magasságban
vannak a bimbók? Ismét figyeljük meg, hogy látunk-e felületi elváltozásokat, dudorokat,
szokatlan ráncokat, behúzódást stb.
Tapintsuk végig az emlőket állva, ülve vagy fekve, vagy mindkét testhelyzetben. Ehhez a
vizsgált oldalon a karját könyökben behajlítva emelje meg, (pl. tarkófogás). Kinyújtott
ujjakkal simítsa végig az emlőt. Segíthet, ha az emlőt négy negyedre osztja. Az emlőszövet
fent természetes módon tömöttebb, sűrűbb. Figyeljen a szokatlan keményedésekre, csomókra
és a feltűnően érzékeny területekre. Utána a kezünkkel simítsuk végig a hónaljat is, és itt is
próbáljuk meg érezni a szöveteket.

Ha valamilyen elváltozást tapasztal, őrizze meg nyugalmát! Az esetek túlnyomó
többségében jóindulatú csomóról van szó! Keresse fel nőgyógyászát. Általában egyszerű, az
emlőket kímélő módszerekkel, pl. tapintással vagy ultrahanggal megítélhető az elváltozás
jellege.
 
< Előző   Következő >
Hányan néznek?
Jelenleg 1 vendég olvas minket
FAIL (the browser should render some flash content, not this).
Céginfó-Magyarország.hu: a legnagyobb ingyen 
regisztrálható cégadatbázis!
Aranyhegy
Vital Tv
FAIL (the browser should render some flash content, not this).
ganokave
FAIL (the browser should render some flash content, not this).